Wiragh - Angyalok lábnyomában

Wiragh - Angyalok lábnyomában
"Életem nélkülözhetetlen része a zene. A szüleim által, a művészetek bearanyozták a mindennapjaimat, édesapám festőművészként tevékenykedett,
tevékenykedik, édesanyám pedig lelkesen kísért engem táncpróbákra, énekórákra, fellépésekre. Középiskolás koromban még táncosként képzeltem el a jövőt,
de való igaz, hogy az embernek hosszú az út míg rátalál önmagára, a valódi céljaira.
Az éneklés először hobbiként indult, de az évek során egyre tisztábbá vált számomra, hogy ez az, ami által kiteljesedhetek. Mint mindenkinek, nekem is voltak
nagyon mély periódusaim, és ekkor az egyetlen hű „társam” a zene volt. Néhány dalom szövegét, ezek az időszakok ihlették, ilyen a Szél, és a Megdermedt
szív is. Nagyon fontosnak tartom a valódi érték átadását a dal mondanivalójában, és hangulatában egyaránt.
Talán kicsit „régi vágású” énekes vagyok, de az album hangszerelése, felépítése modern, popos köntöst kapott. A dalaim által igyekeztem, igyekszem minden
korosztályt megszólítani és nagyon bízom abban, hogy sikerült, sikerül „megérintenem” a hallgatóság szívét. "

Dallista

1. Angyalok lábnyomában
2. Apró a két zsebemben
3. Szerelmem nem eladó
4. Ez az a hely
5. Tükörkép
6. Tavasz
7. Megdermedt szív
8. Szívvonat
9. Te vagy aki kell
10. Tágra nyílt szemmel
11. Szél
12. Hittem
1 990 Ft
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Kérdés a termékről
Webáruház készítés